Lánc tartozás nem csak az építőiparban

Emlékszünk a 2008-2009 években bekövetkezett válságra?


Az összetett gazdasági kapcsolatok láncolatát hozzák létre, melynek áldozatai a szűkös erőforrással rendelkező, vagy kevésbé hatékony követeléskezelési folyamattal rendelkező cégek. A hazai kintlévőségek java része, csakúgy, mint a lánctartozás elsősorban az építőipart érinti, mivel ebben a szegmensben egy-egy projekt kivitelezése több lépcsőben valósul meg. Azonban az ebből eredő követelések más területekbe is átgyűrűzhetnek.

Nézzünk, erre egy példát egy generálkivitelező nem fizeti ki közvetlen alvállalkozóját akkor ez likviditási gondokat okoz/ okozhat az alvállalkozónak. Ennek okán nem tudja kifizetni a munkavállalóit, beszállítóit (pl. építőanyagot beszállító, fuvarozó céget, közmű szolgáltatókat), és az esetlegesen alatta dolgozó alvállalkozót sem.

Az elmúlt években számos olyan példa volt, ahol a lánc egyik szerepelője felszámolás alá került, vagy csődöt jelentett magával rántva a teljes alvállalkozói kört. A hiányzó pénzösszegeket a károsult cégek legtöbbször bankhitellel, munkavállalók leépítéssel próbálják pótolni. Többen újabb és újabb munkákat vállalnak el, erőn felül, hogy a hiányzó összegeket pótolják.

Szeráf Pannónia Kft. - kintlévőségkezelés

A hosszú távú fennmaradás kulcsa a likviditás megőrzése, a megoldás eszköze a kintlévőségek megelőzése és a követelések hatékony gyors kezelése. A partnerek ellenőrzése a követelések kezelése, elengedhetetlen minden cég életében, ahol a vevők halasztott pénzügyi konstrukcióban, például átutalással fizetnek.


Amennyiben Ön is szeretné megelőzni a fenti problémákat, keressen minket, hogy személyes ajánlatot tudjunk adni vállalkozása számára!

Szeráf Pannónia Kft.